Életpálya (4)
Március 18. 2008 Santa Monica ~ cheflaszlo
Sokat gondolkodtam azon, hogy miként folytassam ezt a részt és úgy
döntöttem mindent őszintén leírok. Így azok az emberek akik
személyesen is megismertek nem maradnak csalódottan. Tehát olvasd
itt a kulináris pályafutásom zökkenőkkel teli szakaszát, amit
megtörtént eseményekkel fűszerezek azért, hogy belekóstolhass
azokba a kalandokba amin viszonylag fiatalon keresztül mentem és
lásd azt is, hogy milyen körülmények között él az az ember akit
mindig csak egy cél érdekelt: az, hogy megvalósítsa és kövesse az
álmait!
1996-ban házasodtam. Krisztinával akkor már 4 éve ismertük
egymást, majd 1998 őszén együtt jöttünk amerikába szerencsét
próbálni. Annak ellenére, hogy a Plumed Horse-ba visszavártak és a
Krisztinek is volt egy virágboltban munkahelye, a szerencse hosszú
ideig nem-nagyon akart bekopogtatni hozzánk. (Most 10 év után is
gondolkodom, hogy megjött-e egyáltalán?) Krisztinával egy évig
éltünk együtt, majd hazament látogatóba és egy hónap után jött volna
vissza Kaliforniába. Vizum-problémái akadtak a határon (San
Francisco reptér) és meglepődésére kitoloncolták, egyenesen vissza
Magyarországra. Viszonylag könnyen megúszta, igy nem tartották
fogva három hétig. Az üvegfalon keresztül láttam őt ahogy várt a
csomagjaira, integettünk is egymásnak. Majd órákig vártam rá, azt
hittem elveszett a poggyásza. Semmit sem tudtam arról, hogy a
Bevándorlási Hivatal nem engedte belépni az USA-ba és azért nem jön.
Egyedül ültem a terminálban, kiürült körülöttem minden, majd egy
kedves reptéri alkalmazott lépett elém és azt mondta hogy bajok
vannak a feleségemmel, ha nem akarok belekeveredni azonnal
hagyjam el a repteret. Telefonon tudtam csak meg, hogy mi történt
valójában: egy apró hiba. Az én tanácsomra egy év visszautazásra
vette a repülőjegyét akkor amikor csak hat hónapig lehet itt
tartózkodni. Később a telefonban elmondta azt is, hogy nem szeretett
már, csak azért akart visszajönni, hogy ezt megmondja nekem. Hat
hónapig a betege voltam, emésztettem magam és sokat sírtam is. Haza
menjek-e, feladjam-e Amerikát és világmegváltó terveimet? Tudni kell,
hogy addigra lejárt az itt-tartózkodásom, így nem léphettem ki a
határon. Ha kiléptem volna akkor jó ideig nem tudok visszajönni,
mivel látják, hogy megsértettem a törvényeket. Szóval maradtam és
pillanatok alatt az egyike lettem annak a 12 millió bevándorlónak, aki
illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban, törvénytelenül él és
igazolványokat hamisít azért, hogy munkát kapjon. A feleségemtől
(papíron) csak négy év után sikerült elválnom.
döntöttem mindent őszintén leírok. Így azok az emberek akik
személyesen is megismertek nem maradnak csalódottan. Tehát olvasd
itt a kulináris pályafutásom zökkenőkkel teli szakaszát, amit
megtörtént eseményekkel fűszerezek azért, hogy belekóstolhass
azokba a kalandokba amin viszonylag fiatalon keresztül mentem és
lásd azt is, hogy milyen körülmények között él az az ember akit
mindig csak egy cél érdekelt: az, hogy megvalósítsa és kövesse az
álmait!
1996-ban házasodtam. Krisztinával akkor már 4 éve ismertük
egymást, majd 1998 őszén együtt jöttünk amerikába szerencsét
próbálni. Annak ellenére, hogy a Plumed Horse-ba visszavártak és a
Krisztinek is volt egy virágboltban munkahelye, a szerencse hosszú
ideig nem-nagyon akart bekopogtatni hozzánk. (Most 10 év után is
gondolkodom, hogy megjött-e egyáltalán?) Krisztinával egy évig
éltünk együtt, majd hazament látogatóba és egy hónap után jött volna
vissza Kaliforniába. Vizum-problémái akadtak a határon (San
Francisco reptér) és meglepődésére kitoloncolták, egyenesen vissza
Magyarországra. Viszonylag könnyen megúszta, igy nem tartották
fogva három hétig. Az üvegfalon keresztül láttam őt ahogy várt a
csomagjaira, integettünk is egymásnak. Majd órákig vártam rá, azt
hittem elveszett a poggyásza. Semmit sem tudtam arról, hogy a
Bevándorlási Hivatal nem engedte belépni az USA-ba és azért nem jön.
Egyedül ültem a terminálban, kiürült körülöttem minden, majd egy
kedves reptéri alkalmazott lépett elém és azt mondta hogy bajok
vannak a feleségemmel, ha nem akarok belekeveredni azonnal
hagyjam el a repteret. Telefonon tudtam csak meg, hogy mi történt
valójában: egy apró hiba. Az én tanácsomra egy év visszautazásra
vette a repülőjegyét akkor amikor csak hat hónapig lehet itt
tartózkodni. Később a telefonban elmondta azt is, hogy nem szeretett
már, csak azért akart visszajönni, hogy ezt megmondja nekem. Hat
hónapig a betege voltam, emésztettem magam és sokat sírtam is. Haza
menjek-e, feladjam-e Amerikát és világmegváltó terveimet? Tudni kell,
hogy addigra lejárt az itt-tartózkodásom, így nem léphettem ki a
határon. Ha kiléptem volna akkor jó ideig nem tudok visszajönni,
mivel látják, hogy megsértettem a törvényeket. Szóval maradtam és
pillanatok alatt az egyike lettem annak a 12 millió bevándorlónak, aki
illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban, törvénytelenül él és
igazolványokat hamisít azért, hogy munkát kapjon. A feleségemtől
(papíron) csak négy év után sikerült elválnom.
Az élet nehéz volt, a Plumed Horse étteremben dolgoztam
Saratogában és sok volt az apró problémákból (szállás, jármű-
közlekedés), arról nem is beszélve, hogy időbe telt mire megtanultam
papírok nélkül lavírozni. A testvérem ott volt, segített is sokat, de
nekem papírok kellettek, amikhez nehéz volt hozzájutni. A konyhán
sok mexicói dolgozott, kiokosítottak, így hát képződtek hamis
papírjaim, majd szerencsémre a sógorom talált egy törvényi hibát és
beadhattam a kérelmemet legális vezetői engedélyért. Vettem egy
szakadt kék hondát $400-ért, aminek lógott a bele, arra volt csak jó
hogy a környéket járjam. Eltelt pár hónap és már a nevemre is tudtam
íratni, addig pedig a mexicoi munkatársaim segítettek ki
rendszámtáblával, aminek nem nagyon firtattam a származási helyét,
örültem hogy van. A vezetés a hondával úgy történt, hogy kerültem a
piros lámpákat és ügyeltem arra, hogy soha se álljon mögém egy
rendőrautó. Ez mind régen volt, de megesett. Ahhoz hogy maradni
tudjak mindenre képes lettem volna, viszonylag jól megúsztam.
Semmi komolyabb dologba nem keveredtem, soha sem ittam,
drogoztam. Becsületes emberként éltem, aki kihasználta a laza
törvényeket, én is követeltem egy kis szeletet abból a hatalmas
tortából amiből milliók falatoztak.
Saratogában és sok volt az apró problémákból (szállás, jármű-
közlekedés), arról nem is beszélve, hogy időbe telt mire megtanultam
papírok nélkül lavírozni. A testvérem ott volt, segített is sokat, de
nekem papírok kellettek, amikhez nehéz volt hozzájutni. A konyhán
sok mexicói dolgozott, kiokosítottak, így hát képződtek hamis
papírjaim, majd szerencsémre a sógorom talált egy törvényi hibát és
beadhattam a kérelmemet legális vezetői engedélyért. Vettem egy
szakadt kék hondát $400-ért, aminek lógott a bele, arra volt csak jó
hogy a környéket járjam. Eltelt pár hónap és már a nevemre is tudtam
íratni, addig pedig a mexicoi munkatársaim segítettek ki
rendszámtáblával, aminek nem nagyon firtattam a származási helyét,
örültem hogy van. A vezetés a hondával úgy történt, hogy kerültem a
piros lámpákat és ügyeltem arra, hogy soha se álljon mögém egy
rendőrautó. Ez mind régen volt, de megesett. Ahhoz hogy maradni
tudjak mindenre képes lettem volna, viszonylag jól megúsztam.
Semmi komolyabb dologba nem keveredtem, soha sem ittam,
drogoztam. Becsületes emberként éltem, aki kihasználta a laza
törvényeket, én is követeltem egy kis szeletet abból a hatalmas
tortából amiből milliók falatoztak.
A korrupt törvényekről nem kezdek regényt írni, hiszen azért jött ide az olvasó hogy ételekről olvasson és nem amerika
emigrációs törvényeiről. Mégis, megemlíteném azt hogy a 12 millió illegális bevándorló (akik legtöbbször csak
minimálbérért dolgoznak) minden kétheti fizetéséből levonja az állam az adót, ami ismeretlen helyre távozik, hiszen
azoktól vonják le akik nincsenek a rendszerben, tehát nem is léteznek valójában. Mihelyst ezt és a többi disznóságot
átláttam, elkezdtem én is kikövetelni a személyemnek járó apró-szelet habos tortát, kihasználtam a lehetőségeket, hiszen
tőlem is levontak éppen eleget.
Mégis, a célom az volt, hogy megtanuljak angolul, főzzek sok helyen és szakmailag fejlődjek. Örültem volna, ha ezt a
kezdeti időszakot nem magányosan, hanem életem párjával élhettem volna át és együtt ért volna minket a sok nehézség
mellett a sok apró öröm. Szerencsémre megismerkedtem Katával, azzal a tűzrölpattant budapesti kislánnyal akivel már
nyolc éve élek együtt. Erről bővebben később, most beszámolok arról, hogy mit tanultam a Francia szakácsoktól a
Plumed Horse-ban.
emigrációs törvényeiről. Mégis, megemlíteném azt hogy a 12 millió illegális bevándorló (akik legtöbbször csak
minimálbérért dolgoznak) minden kétheti fizetéséből levonja az állam az adót, ami ismeretlen helyre távozik, hiszen
azoktól vonják le akik nincsenek a rendszerben, tehát nem is léteznek valójában. Mihelyst ezt és a többi disznóságot
átláttam, elkezdtem én is kikövetelni a személyemnek járó apró-szelet habos tortát, kihasználtam a lehetőségeket, hiszen
tőlem is levontak éppen eleget.
Mégis, a célom az volt, hogy megtanuljak angolul, főzzek sok helyen és szakmailag fejlődjek. Örültem volna, ha ezt a
kezdeti időszakot nem magányosan, hanem életem párjával élhettem volna át és együtt ért volna minket a sok nehézség
mellett a sok apró öröm. Szerencsémre megismerkedtem Katával, azzal a tűzrölpattant budapesti kislánnyal akivel már
nyolc éve élek együtt. Erről bővebben később, most beszámolok arról, hogy mit tanultam a Francia szakácsoktól a
Plumed Horse-ban.
Hamar a főszakács, Patrick kedvence lettem. Valószínüleg
azért mert nagyon érdeklődő voltam, soha sem késtem és jól
dolgoztam. A feladataim közé eleinte a nyersanyagok
pucolása, vágása tartozott, ami tetszett is hiszen a kés
kitűnően pörgött a kezemben. A vágódeszkám melett mindig
ott volt a jegyzettömböm, amibe gyorsan leírtam mindent
amit mondtak. Amikor nem volt munkám jártam a konyhát
és rámutogatva kérdeztem a nyersanyagok nevét. Írtam
mindent, angolt, franciát, spanyolt. Egy év után beszéltem
angolul, nem perfekt, de elég volt. Patrick mindig sokat
beszélt, olyan fajta szakács Ő, akinek célja az, hogy
állandóan elkápráztassa a környezetét. Jó szakember volt,
mégjobb vásárló. A másfél év úgy telt el hogy minden héten
volt valami újdonság a konyhán. Különleges hal, vagy
egzotikus zöldség Hawaii-ról. Kutatni új nyersanyagok,
zöldségek után, megvenni csak azért, hogy tapasztaljunk! Ez
volt a célja. Ekkor jöttek divatba a baby zöldségek, karalábé,
cékla, karfiol (lila,sárga), mind az eredeti méret kicsinyített
változatában. Minden kezdett baby lenni, tápértékekben jobb,
organikus. Nagyon tetszett. A mártásokat csodáltam, a
húsok és az összes alapanyag minősége fantasztikus volt. Az
étlap változatos, tradicionális Francia, kaliforniai ételekkel. A
cukrászatot egy Jazz-őrült vezette, aki a mûvészi süteményeit
dalok szövegeiről nevezte el. Majd ott volt Bill, a sous-chef
(Séfhelyettes) aki sokkal kreatívabb volt mint a többi
szakács, teljesen új főzési stílussal, kesôbb Vietnámba ment
és kinyitotta saját konyháját. Ott volt a gomba szállító Todd,
a gombák királya (King of Mushrooms). Minden héten jött, a
furgonjáról vettük le a friss, csodálatos vargányát, vad
spárgát. Az életemnek ez a része tele volt érdekes dologgal,
élveztem ezeknek az embereknek a társaságát, sokat tanultam
tőlük, jó volt közöttük lenni. Todd egy igazi gourmand, saját
balzsamecetet készít amit hordókban érlel a garázsában. Jó
barátok lettünk és évek múlva társultam a
gombakereskedésébe. Az interneten és Los Angeles-ben a
nagybani piachoz hasonló terminálban árultam. Todd pedig
San Francisco Bay Area-át teritette. Szarvasgomba-olajokat,
saját szárítású gombákat árultunk, aztán én kiléptem és
elkezdtem Romániából importálni a róka gombát. Egy
szállítmányig tartott az ilyen irányú tevékenységem, mert a
második szállítmányt nem mertem átvenni. Megtudtam, hogy
a vámosok újabban személyes kérdéseket is feltesznek és a
bevándorlási hivatal alkalmazottjai is hallótávolságban
tartózkodnak, ezért inkább otthagytam a gombát és
kigyalogoltam, amig a saját lábamon megtehettem.
azért mert nagyon érdeklődő voltam, soha sem késtem és jól
dolgoztam. A feladataim közé eleinte a nyersanyagok
pucolása, vágása tartozott, ami tetszett is hiszen a kés
kitűnően pörgött a kezemben. A vágódeszkám melett mindig
ott volt a jegyzettömböm, amibe gyorsan leírtam mindent
amit mondtak. Amikor nem volt munkám jártam a konyhát
és rámutogatva kérdeztem a nyersanyagok nevét. Írtam
mindent, angolt, franciát, spanyolt. Egy év után beszéltem
angolul, nem perfekt, de elég volt. Patrick mindig sokat
beszélt, olyan fajta szakács Ő, akinek célja az, hogy
állandóan elkápráztassa a környezetét. Jó szakember volt,
mégjobb vásárló. A másfél év úgy telt el hogy minden héten
volt valami újdonság a konyhán. Különleges hal, vagy
egzotikus zöldség Hawaii-ról. Kutatni új nyersanyagok,
zöldségek után, megvenni csak azért, hogy tapasztaljunk! Ez
volt a célja. Ekkor jöttek divatba a baby zöldségek, karalábé,
cékla, karfiol (lila,sárga), mind az eredeti méret kicsinyített
változatában. Minden kezdett baby lenni, tápértékekben jobb,
organikus. Nagyon tetszett. A mártásokat csodáltam, a
húsok és az összes alapanyag minősége fantasztikus volt. Az
étlap változatos, tradicionális Francia, kaliforniai ételekkel. A
cukrászatot egy Jazz-őrült vezette, aki a mûvészi süteményeit
dalok szövegeiről nevezte el. Majd ott volt Bill, a sous-chef
(Séfhelyettes) aki sokkal kreatívabb volt mint a többi
szakács, teljesen új főzési stílussal, kesôbb Vietnámba ment
és kinyitotta saját konyháját. Ott volt a gomba szállító Todd,
a gombák királya (King of Mushrooms). Minden héten jött, a
furgonjáról vettük le a friss, csodálatos vargányát, vad
spárgát. Az életemnek ez a része tele volt érdekes dologgal,
élveztem ezeknek az embereknek a társaságát, sokat tanultam
tőlük, jó volt közöttük lenni. Todd egy igazi gourmand, saját
balzsamecetet készít amit hordókban érlel a garázsában. Jó
barátok lettünk és évek múlva társultam a
gombakereskedésébe. Az interneten és Los Angeles-ben a
nagybani piachoz hasonló terminálban árultam. Todd pedig
San Francisco Bay Area-át teritette. Szarvasgomba-olajokat,
saját szárítású gombákat árultunk, aztán én kiléptem és
elkezdtem Romániából importálni a róka gombát. Egy
szállítmányig tartott az ilyen irányú tevékenységem, mert a
második szállítmányt nem mertem átvenni. Megtudtam, hogy
a vámosok újabban személyes kérdéseket is feltesznek és a
bevándorlási hivatal alkalmazottjai is hallótávolságban
tartózkodnak, ezért inkább otthagytam a gombát és
kigyalogoltam, amig a saját lábamon megtehettem.
Így hát abbahagytam import-tevékenységemet és amikor jött a gomba szezon Oregonba jártunk fel, teherkocsikkal
hordtuk le a friss vargányát, a róka gombát és a ruhánkat állandóan beitta a szarvasgomba illata.
hordtuk le a friss vargányát, a róka gombát és a ruhánkat állandóan beitta a szarvasgomba illata.
Közben dolgoztam az étteremben, San Francisco
nívósabb helyeit jártam tanulmányúton, de csak
napokig maradtam egy-egy helyen és eljutottam 17-
be. Majd felvettek a Left Bank étterembe San Mateo-
ban, a húsos pályát csináltam, így két fizetésem lett
és vettem egy öreg Cadillac-et. Vasárnapom maradt
az utazásra. Mindenhol megfordultam ahol lehetett
és érdemes volt, csak egy pokróc kellet, a hátsó
ülésen aludtam. Nem tudom, hogy bírtam
energiával, nem hiszem újra tudnám csinálni. Ez volt
az az időszak, amikor három hetet eltöltöttem a
French Laundy konyháján is, a Napa Völgyben. A
Left Bankben is és a Plumed Horse-ban is
különleges emberként kezeltek az állandóan
megbízható munkám miatt, Patrick előléptetett
Second Commis-nak, ami a séfhelyettes alatt van
pozicióban.
nívósabb helyeit jártam tanulmányúton, de csak
napokig maradtam egy-egy helyen és eljutottam 17-
be. Majd felvettek a Left Bank étterembe San Mateo-
ban, a húsos pályát csináltam, így két fizetésem lett
és vettem egy öreg Cadillac-et. Vasárnapom maradt
az utazásra. Mindenhol megfordultam ahol lehetett
és érdemes volt, csak egy pokróc kellet, a hátsó
ülésen aludtam. Nem tudom, hogy bírtam
energiával, nem hiszem újra tudnám csinálni. Ez volt
az az időszak, amikor három hetet eltöltöttem a
French Laundy konyháján is, a Napa Völgyben. A
Left Bankben is és a Plumed Horse-ban is
különleges emberként kezeltek az állandóan
megbízható munkám miatt, Patrick előléptetett
Second Commis-nak, ami a séfhelyettes alatt van
pozicióban.
Az egész napos konyhai munka után fáradtan mentünk haza majd öltük egymást az interneten a yahoo sakktábláin. Egy
év alatt lejátszottunk több mint 1700 játszmát, másnap pedig jókat nevettünk együtt. Patrick a mai napig jóbarátom,
soha sem felejtem el, hogy nagyrészt Neki köszönhetem azt, hogy be tudtam illeszkedni ebbe az országba.
A Left Bankben 4-5 hónap után felmondtam, mert nem lehettem kreatív és untam is a helyet. A Plumed Horse-ban
pedig másfél év után behívtam az irodába a vezetőséget és mondtam nekik, hogy menni akarok mert úgy érzem, hogy
nem tudok már újat látni és ki akarok próbálni más konyhát is. A főnök nem engedett, Patrick viszont megértett és
támogatott. Fizetésemelést kínáltak, de nem fogadtam el, inkább séfhelyettesként kezdtem dolgozni az utca túloldalán
újból megnyitott francia étteremben. Az étterem neve Le Mouton Noir, ez az a hely, ami azok után nyitott újra, hogy a
tulaj leégette biztosítási csalásból. Itt ismertem meg William Schrivert, aki a hegyekben, Santa Cruz erdőiben élt egy
nudista klubban. A főnöke voltam a Le Mouton-ban, majd mind a ketten elmentünk a Basin étterembe, ahol viszont Ő
lett az én főnököm. Mi voltunk itt a nyitó szakácsok, mi vezettük be az éttermet. Hat-nyolc hónapig maradtam, főként
azért mert megismertem Katát, akivel elköltözködtünk (már saját lakásba és bútorokkal) Walnut Creek-be, abba a
kisvárosba, ami San Francisco szomszédságában van keletre és teljesen véletlenül: Siófok (szülővárosom) testvérvárosa.
Katával egy telet maradtunk, nem bírtuk a kisvárosi életet, nem tudtunk úgy élni mint az átlag, aki minden nap reggeltől
estig dolgozik, ingázik a városba, ücsörög a kocsijában várva, hogy kitisztuljon az út előtte. Feladtuk a munkahelyünket,
(Stanfordon dolgoztunk egy catering vállalkozásnak) eladtuk a bútorokat és beköltözködtünk egy furgonba, amivel
keresztülszeltük Amerikát. Öt hónapig utaztunk, majd 2001 év elején egy közúti emigrációs rutinellenörzés során
elkaptak.......
folyt.köv
év alatt lejátszottunk több mint 1700 játszmát, másnap pedig jókat nevettünk együtt. Patrick a mai napig jóbarátom,
soha sem felejtem el, hogy nagyrészt Neki köszönhetem azt, hogy be tudtam illeszkedni ebbe az országba.
A Left Bankben 4-5 hónap után felmondtam, mert nem lehettem kreatív és untam is a helyet. A Plumed Horse-ban
pedig másfél év után behívtam az irodába a vezetőséget és mondtam nekik, hogy menni akarok mert úgy érzem, hogy
nem tudok már újat látni és ki akarok próbálni más konyhát is. A főnök nem engedett, Patrick viszont megértett és
támogatott. Fizetésemelést kínáltak, de nem fogadtam el, inkább séfhelyettesként kezdtem dolgozni az utca túloldalán
újból megnyitott francia étteremben. Az étterem neve Le Mouton Noir, ez az a hely, ami azok után nyitott újra, hogy a
tulaj leégette biztosítási csalásból. Itt ismertem meg William Schrivert, aki a hegyekben, Santa Cruz erdőiben élt egy
nudista klubban. A főnöke voltam a Le Mouton-ban, majd mind a ketten elmentünk a Basin étterembe, ahol viszont Ő
lett az én főnököm. Mi voltunk itt a nyitó szakácsok, mi vezettük be az éttermet. Hat-nyolc hónapig maradtam, főként
azért mert megismertem Katát, akivel elköltözködtünk (már saját lakásba és bútorokkal) Walnut Creek-be, abba a
kisvárosba, ami San Francisco szomszédságában van keletre és teljesen véletlenül: Siófok (szülővárosom) testvérvárosa.
Katával egy telet maradtunk, nem bírtuk a kisvárosi életet, nem tudtunk úgy élni mint az átlag, aki minden nap reggeltől
estig dolgozik, ingázik a városba, ücsörög a kocsijában várva, hogy kitisztuljon az út előtte. Feladtuk a munkahelyünket,
(Stanfordon dolgoztunk egy catering vállalkozásnak) eladtuk a bútorokat és beköltözködtünk egy furgonba, amivel
keresztülszeltük Amerikát. Öt hónapig utaztunk, majd 2001 év elején egy közúti emigrációs rutinellenörzés során
elkaptak.......
folyt.köv
| Szerzői jog © 2008-2010 Cheflaszlo Betéti Társaság Minden jog fenntartva! Copyright © 2008-2010 Cheflaszlo Betéti Társaság All Rights Reserved! |
