Egy család Beverly Hillsben
Június 22. 2007. Santa Monica ~ cheflaszlo
A vacsorát megelőzően, a kertet nappal is sikerült szemügyre
vennem. Ez úgy történt hogy a kuncsaft szólt hogy mielőtt
összeállítom azt hogy mit fogok főzni, beszéljek a főkertésszel.
A kertész elmondása szerint a család szinte alig jár közértbe,
tejterméket, kenyeret, lisztet, csokoládét, (édességet) és
sötéthúsú állatot abszolút nem fogyasztanak. A halféleségeket és
a tengeri herkentyűket az internet segítségével a keleti partról és
Alaszkából vásárolják, amiket aztán a fagyasztókban halmoznak
fel. Főzésem napján megszámoltam a hűtőszekrényeket. Hét volt
a konyhában, négy az előtérben és még találtam hatot a
garázsban. Ez nem tűnt kevésnek.
Az óriási, kastély jellegű házban cselédek szorgoskodnak.
Valamennyien a kert hátsó részében található különálló házban
laknak, így éjjel-nappal készen állnak a család kiszolgálására. Az
évek során sok család életébe nyertem betekintést.
Megrendelésre házhoz járok és sokszor hét fogásos luxus
vacsorákat főzök. Kínálat a csillagos ég, a kereslet meg egyre
növekszik. Amúgy a felmérések szerint az USA-ban (meglepően
kevés), csak körülbelül 2100 személyi szakács dolgozik.
A harmonikus család Beverly Hillsben, a nyüzsgő város szomszédságában, nyugalmas, fákkal borított gyönyörű
környezetben él. Egy vacsora alkalmával találkoztunk. Óriási kertjük kisebb mezőgazdasági válalkozással is felérne.
Nyolc dél-amerikai kertész hétfőtől-péntekig termeli a családnak az összes zöldség-gyümölcsöt, ideértve a
fűszernövényeket is. Az állatállományon is meglepődtem. Kakasok, tyúkok, kacsák, kecskék, fekete minidisznók,
legalább hatvan nyúl, fürjek, láttam teknősbékákat és aranyhalas medencéket is. A lovardáról és a három kutyáról, na
meg a macskákról nem is beszélek. Nem gondoltam volna, de mind ez Beverly Hills kellős közepén!

Ahol megfordultam eddig, ez volt az a háztartás ahol a legjobban megőrizték egy régi Angol úri ház hangulatát. A
csokornyakkendős komornyiktól, a társalkodó nőig, a személyi sofőrtől a személyi szakácsig. Minden ahogy a
nagykönyvben meg van írva. A háztartás rendezett, kiegyensúlyozott, mindent előre megterveznek, nincs idegeskedés
és rohangálás. Az egész család egészségesen étkezik. A kisfiú rengeteg lazacot eszik, ami a gyermekkorban nagyon
fontos táplálék a jó csontfejlődés és az Omega-3 zsírsav tartalom miatt. A halétkek mellett a család szinte csak
gyümölcsön és zöldségen él és csak heti egy alkalommal fogyasztanak csirkét, a családfő báránybordát.
A menüt előző nap állítottam össze, figyelembe véve a család különleges kivánságait. Előételnek homárt sütöttem
vaníliával, ezek után gyömbéres dísztök-leves következett. A helyes kis tököket sütőben megsütöttem, majd az
elkészült forró levest visszatálaltam a kikapart tökhéjba. Mind a három családtagnak különböző színű tök jutott. A
főételhez a fácánt Oregonból hozattam és rolád készült belőle, shiitake gombával és spenóttal megtöltve. Volt
kemencében sült fokhagyma és lazac felfújt is.
Elgondolkodtató volt látni hogy a rohanó világban így is lehet élni. Aztán eszembe jutott az is, hogy amikor én voltam
fiatal, a legtöbb magyar gyerek mennyivel egészségesebben táplálkozott. A lovakból és a pénzből kevesebb volt, nem
voltak tengeri ételek, de gyorsételek, üdítőitalok sem. Ami az asztalra került azt a kiskertek termelték, a szárnyasok a
tyúkudvarban nőttek, a tejet-vajat, túrót-tejfölt a tehénke adta, halat meg fogtunk zsebpecával.
Szerzői jog © 2008-2010 Cheflaszlo Betéti Társaság Minden jog fenntartva! Copyright © 2008-2010 Cheflaszlo Betéti Társaság All Rights Reserved!
|